A homoktövis csodája

A homoktövis nem véletlenül a gyümölcsök királynője és nem véletlenül az egészséges élet biztos záloga!

Ez a fantasztikus, narancssárga színű gyógynövény már az ókorban is ismert volt, Pilnius két évezreddel ezelőtt már írt értékes tulajdonságairól.
A kínaiak mint gyógyászati szert, a tibetiek mint gyógyszert alkalmazzák. Finnországban és Németországban hagyományosan üdítőitalt, kompótot, dzsemet és likőrt készítenek belőle, míg Oroszországban lekvárkészítéshez használják. Magyarországon is egyre többen termesztik, valamint állítanak elő belőle különböző készítményeket.

A homoktövis bogyó a kínaiak szerint minden gyógynövény királynője. A mongolok és a tibetiek is évezredek óta használják és tisztelik csodás gyógyerejét, melyet a testre és a lélekre fejt ki. A szakemberek szerint a homoktövis egyszerűen mindenre jó. Akik kipróbálták már valaha, fogyasztották a homoktövis gyümölcsének levét, magját vagy a belőle készült őrleményt, azok tapasztalhatták, hogy valóban számtalan egészségügyi probléma ellen hatékony.

C-vitamin tartalma rendkívül magas, a citroménak tízszerese.
A homoktövis bogyó a gyógyszergyártásban is fontos szerepet tölt be, fekélyek, nehezen gyógyuló sebek kezelésére használt készítmények alapanyagként alkalmazzák. Napjainkban az egyik legértékesebb gyógynövény.

Az i.e. 11. századból származó tibeti leírásban, a Shi Bu Idianban is beszámolnak a homoktövis bogyó gyümölcsének gyógyhatásairól. A kínai császárokat már többezer évvel ezelőtt is ezzel gyógyították.
A legenda szerint Dzsingisz Kán hadserege is homoktövis olajat fogyasztott a jobb erőnlét és állóképesség érdekében. Hippokratész írásaiban szintén találunk hivatkozásokat a homoktövisről, melyet gyomorproblémák ellen alkalmaztak.

Az ókori görögök lovaikat etették a homoktövis gyümölcsével az Olimpia előtt, hogy a maximumra fokozzák azok fizikai erőnlétét és csillogóvá varázsolják az állatok szőrét. Innen ered a homoktövis görög elnevezése is: hippos (ló), pheas (fényes). A szlávok napjainkban is sokmindenre használják a homoktövis termését és olaját. Kirill, aki megalkotta a szláv ábécét, homoktövis olajjal gyógyította a sebesülteket és a betegeket. Tőle később a kozákok is átvették ezt a mintát és nemcsak a sebek kezelésére, de a gyümölcsöt az erőnlét és az általános egészségi állapot javítására is használták. ízét és frissítő hatását, ezért szívesen fogyasztják a gyümölcsöt, melyet szibériai ananásznak neveznek. Brezsnyev is gyakran fogyasztott homoktövis olajat, mivel az alkohollal szemben is védi a szervezet sejtjeit. Sőt az űrhajósok speciális diétájában is helyet kap a homoktövis immunerősítő és roboráló hatása miatt.

A homoktövist japánban a "hosszú élet gyümölcseként" is illetik, Indiában az "istenek gyümölcseként", míg Kínában a "szent gyümölcs" jelző alatt is homoktövis értendő. Finnországban az év gyógynövénye "címet" kapta 2005-ben elismerve ezzel nagyon kiváló gyógyhatását.

bogyik.jpeg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 28
Össz.: 8 555

Látogatottság növelés
Oldal: Mióta ismerjük a homoktövist?
A homoktövis csodája - © 2008 - 2024 - homoktovisszerbia.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »